Minden résztvevő jelölt bemutatkozik és elmondja, miért indul — a helyszínen kérdezni is lehet. Minden érdeklődőt nagy szeretettel várunk!
Az eseményről videófelvétel készül, amelyet utólag közzéteszünk.
Az est házigazdája: Szilágyi Dániel
Négy éve élünk Mosonszolnokon a családommal. Szeretjük a falut, remek adottságai vannak, kedves emberek vesznek minket körül, pont ilyen környezetet kerestünk gyermekeink felneveléséhez.
Szenvedélyesen olvasok, szívesen tanulok új dolgokat. Angolból középfokú, németből felsőfokú nyelvvizsgám van, a munkám miatt minden nap használom is a nyelveket.
Egy szoftverfejlesztő csapat vezetője vagyok egy bécsi cégnél. Mindennapi munkámhoz tartozik döntések előkészítése, különböző csapatok közötti érdekellentétek kezelése és megbeszélések moderálása is.
Pontosan ezért éreztem azt, hogy érdemben hozzá tudnék tenni a testület munkájához, szolgálva a falu lakóit.
A személyes kapcsolat által meghatározott helyi kultúrában hiszek. A testület feladata a szememben elsősorban nem az ötletek szállítása, hanem egy olyan környezet megteremtése, melyben a helyiek bátran kérik az önkormányzat erőforrásait az ötleteik megvalósításához.
Húsz évet énekeltem kórusban. Operát, operettet, oratóriumot és számtalan koncertet, főleg Bécsben és Budapesten. Aki ezt csinálta már, tudja: a közös hang türelem, figyelem és alázat kérdése. Attól születik meg, hogy mindenki odafigyel a másikra. A jó kórusmunka nem a hangerőn múlik, hanem azon, hogy pontosan tudjuk, mikor kell magunkat előtérbe helyezni, mikor a másikat támogatni. Pont, mint egy megfelelően működő testületben.
Az alulról szerveződő közösségi kezdeményezések támogatása.
A bizalom helyreállítása a képviselő-testület és a lakosság között.
A közösségi élet erősítése.
A helyi vállalkozások segítése.
Biztonságos és élhető környezet megteremtése gyermekeink számára.
A döntéshozatal egy átlátható és érthető jövőkép jegyében történjen.
A digitális tudatosság fejlesztése.
A tanulás és a fejlődés kultúrájának meghonosítása a képviselő-testületben.
Tudom, hogyan kell egy csapatot összefogni és döntést hozni úgy, hogy mindenki értse, mire jutottunk és miért.
Le tudok ültetni egy asztalhoz eltérő véleményeket, és segítek megtalálni a közös pontot.
Tudom, hol és hogyan érdemes tájékozódni a máshol bevált gyakorlatokról — és élek is vele.
Nem tüneti kezelésben gondolkodom, hanem tartós megoldásokban.
Kérdés, ötlet, helyi ügy — írj bátran.
simongergo.info@gmail.com